MCOnet Romania
Cluj-Napoca Link
archívum
programajánló
A jövő évi költségvetés fő számairól szavaznak a héten a Parlamentben
ParlamentHétfőn döntés születhet a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, az igazságszolgáltatási reformról a Parlamentben, kedden pedig többek között a jövő évi költségvetés főszámait határoz...
Seszták Oszkár és Vinnai győző is részt vett a VI. Megyei Príma Díj átadóján
Megyei Prima DíjNyíregyházán, a Megyeházán adták át VI. Megyei Príma Díjat novemberben. A díj célja, hogy megőrizze a magyar értelmiség és szellem eredményeit, erősítse a magyar értelmiség elkötelezettségét a tudo...
A kormány a mélyszegénységben élő embereken akar segíteni a romastratégiával
RomastratégiaA magyar romastratégiával, annak intézkedéseivel a kormány a mélyszegénységben élő embereken akar segíteni, és nem csak a kisebbséghez tartozókon - erről Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért fe...
Az atomenergia ma Magyarországon nem váltható ki mással
Fellegi TamásFellegi Tamás, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetője az Ökopolisz Alapítványnak a Láncreakció - Tabuk nélkül az atomenergiáról című nemzetközi konferenciáján elmondta: Magyarországon még ni...
Szélesre tárultak a kapuk Hohhot Város és Budapest vállalkozói előtt - interjú Károly Lászlóval (BKIK)
Károly LászlóKároly László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Kínai Kapcsolatok Fejlesztéséért Szakmai Osztály elnöke beszédében a magyar - kínai kapcsolatok vállalati szintű építésének szükségesség...
ÁSZ: Az MNB nem minden esetben tartotta be a közbeszerzésekről szóló törvény és a Bank belső szabályzatainak előírásait
Állami SzámvevõszékAz Állami Számvevőszék  2002 óta évente ellenőrzi az MNB gazdálkodását és az alapvető feladatai körébe nem tartozó tevékenységét. Az ÁSZ 2011 - ben is az ellenőrzési tervének megfelelően ellenőrizt...
A polgárőrség a közbiztonság területén megkerülhetetlen szereplő - interjú Tóth Attilával
Tóth Attila Hajdú-Bihar megyei alelnökNagyon fontosnak tartom, hogy  eredményes tevékenységével  a polgárőrségnek végre sikerült minden szinten kivívnia magának az elismerést - mondta Tóth Attila Hajdú - Bihar megyei alelnök „A...
Orbán nagyra értékeli Tőkés László Kárpát-medencei magyar autonómiáért végzett munkáját
Orbán Viktor a MÁÉRT ülésénOrbán Viktor a Máért ülése után találkozott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Tőkés László által vezetett delegációval, amelynek tagja volt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott...
A magyar kormány soha nem volt ellenséges az IMF-fel szemben
A magyar kormány soha nem volt ellenséges az IMF-fel szembenMagyarország elkötelezett megállapodni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval egy pénzügyi támogatásról - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter csütörtökön.
Bencsik János az újszilvási naperőmű átadásán
Bencsik János államtitkárBencsik János energiaügyért és klímapolitikáért felelős államtitkár is részt vett 2011. november 23 - án az újszilvási naperőmű ünnepélyes átadásán.  
Rogán: Magyarországnak az IMF-től nincsen szüksége hitelre
Rogán AntalRogán Antal, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának elnöke az Infotér (Informatika a társadalomért) konferencián mondott beszédet szerdán Balatonfüreden.
A Polgárőrséget a parlament és a lakosság is igényli - interjú Dr. Túrós Andrással, az OPSZ elnökével
Dr. Túrós András, az Országos Polgárõr Szövetség (OPSZ) elnökeA Rendőrség a Polgárőrség nélkül nem tudja a közbiztonságot biztosítani - ez tény, amely megállapításra került a Belügyminisztériumban szervezett tudományos kerekasztal - beszélgetésen, összegezt...
A lovassport kiemelt ágazat lesz Magyarországon
 Orbán Viktor miniszterelnökNovember 22 - én Orbán Viktor miniszterelnök fogadta, és a Nemzeti Lovas Stratégia elkészítésével, valamint a végrehajtás koordinálásával bízta meg Horváth Lászlót.
Kósa Lajos: Nem lesz drámai változás a megyei önkormányzatok változásai miatt januártól
Kósa Lajos Fidesz alelnökKósa Lajos, Debrecen polgármestere, a Fidesz alelnöke szerint drámai változás nem lesz január 1 - től, amikortól ugyanis állami tulajdonba kerülnek a ma megyei önkormányzati fenntartású intézmények...
A Nemzetgazdasági Minisztériumnak és a Hiteltársulás céljai azonosak
Nemzetgazdasági MinisztériumTovábbra is közös munkacsoportban keresi a bajba jutott devizahiteleseken segítő megoldásokat a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Hiteltársulás.
Sikertörténet a Széchenyi Kártya
Sikertörténet a Széchenyi Kártya Közel 30 milliárd forintnyi forrás áramlott az elmúlt évek során Somogy megyébe a Széchenyi Hitelkártya program keretében - hangzott el a Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ünnepi rende...
Megszavazta az Országgyűlés a megyei önkormányzatok adósságának átvállalását
ParlamentSikertörténet a Széchenyi Kártya Az Országgyűlés hétfőn 251 igen szavazattal, 102 nem ellenében fogadta el Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter megyei önkormányzati intézmények államosításáról szóló javaslatának...
A megyei intézmények állami tulajdonba kerülnek
Döntött az Országgyűlés a megyei önkormányzatok vagyonáról fotó:MTISikertörténet a Széchenyi Kártya Január 1 - jétől állami tulajdonná válik a megyei önkormányzatok vagyona, állami tulajdonba kerülnek a ma megyei önkormányzati fenntartású intézmények, azok vagyona, valamint a Fővárosi Önkormányza...
Sürgős segítség kell a BKV-nak az összeomlás előtt
A BKV Zrt az összeomlás szélénSikertörténet a Széchenyi Kártya Sürgős segítséget kér a BKV helyzetének kiegyensúlyozásához Orbán Viktor miniszterelnöktől Tarlós István főpolgármester.
IMF: Matolcsy György szerint csak pénzügyi védőhálót szeretnének
Matolcsy GyörgySikertörténet a Széchenyi Kártya Matolcsy György pénzügyminiszter az m1 A Lényeg című műsorában vasárnap este ecsetelte az IMF - fel tervezett új típusú együttműködés szükségességét.
Az adó lesz az egyik fő téma a Parlamentben
ParlamentSikertörténet a Széchenyi Kártya A november 21 - i parlamenti ülésen a jövő évi adótörvényekről, az igazságszolgáltatási reformról, valamint a megyei önkormányzati vagyon és a megyei fenntartású intézmények államosításáról is dönt...
2,5 milliárdot csoportosított át a Kormány az idei céltartalékból
2,5 milliárdot csoportosított át a Kormány Sikertörténet a Széchenyi Kártya A kormány 7 tételben, összesen több mint 2,5 milliárd forintot csoportosított át a rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzatából - derült ki a  Magyar Közlöny pénteki számából.
Bencsik János a Nemzeti Energiastratégiáról hajdúszoboszlói Bányászat és Geotermia konferencián
Bencsik JánosSikertörténet a Széchenyi Kártya A „Bányászat és Geotermia” című konferencián Hajdúszoboszlón Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma - és energiaügyért felelős államtitkára előadást tartott "A nemzeti...
Pető Ernő: A Kínával való együttműködés nem csodavárás
Petõ Ernõ,ChinaCham HungarySikertörténet a Széchenyi Kártya Pető Ernő a ChinaCham Hungary Magyar - Kínai Gazdasági Kamara elnökeként meghívást kapott a nemrég megrendezésre került „Az önkormányzatok és a megyék szerepe a területfejlesztésben – A...
Bencsik János a hazai klímapolitikáról Tatabányán
Bencsik JánosSikertörténet a Széchenyi Kártya Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma - és energiaügyért felelős államtitkára előadást tartott „ A hazai klímapolitika és a környezeti fejlesztések összefüggései az oktatás...
Orbán: Egy új innovációs robbanás időszakát teremthetjük meg
Orbán Viktor miniszterelnök a Tudomány Világfórumának (WSF) csütörtöki megnyitóján, BudapestenSikertörténet a Széchenyi Kártya A gazdaság, politika és tudomány együttműködésének fontosságát hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Tudomány Világfórumának (WSF) csütörtöki megnyitóján, Budapesten.
400 millió a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére
ParlamentSikertörténet a Széchenyi Kártya A kormány határozott arról, hogy a vállalkozások adminisztratív terheit csökkentő 400 milliárd forintos programot indít útjára - közölte Giró - Szász András kormányszóvivő csütörtökön Budapesten.
A Nemzeti Eszközkezelőről is vitáznak az Országgyűlés csütörtöki ülésén
ParlamentSikertörténet a Széchenyi Kártya A Nemzeti Eszközkezelő felállításáról, valamint a 2012 - es költségvetési törvényjavaslat módosításáról tárgyal november 17 - i ülésén az Országgyűlés.
Az új közbeszerzési törvény érdemi előrelépést jelent az áttekinthetőség irányába
Hegmanné Nemes SáraSikertörténet a Széchenyi Kártya Az új közbeszerzési törvény az előző szabályozási keret rendszerszintű hibáit úgy oldotta meg, hogy közben magába tudta fogadni az európai uniós irányelveket is - fogalmazott Hegmanné Nemes Sára.
Fellegi Tamás eredményes tárgyalásokat folytatott Kínában
Fellegi TamásSikertörténet a Széchenyi Kártya Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar - kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos kínai látogatását, és az ott folytatott tárgyalások eredményét összegezte.
Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6 789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Stiri Cluj-Napoca

Magyarország hírei


Stiri Oradea Stiri Bihor Stiri Intern Stiri Extern Stiri Auto Stiri Cultura Stiri Sport Stiri Albastre Stiri Frontiera Bihor Matrimoniale Director web Firme din oradea Horoscop Stiri Divertisment Stiri Cinema Expozitii Oradea Cultural Oradea Stiri Intern Servicii religioase Telefoane utile Oradea